2011. október 25., kedd

szocpol 2013/2014 !

A szociálpolitikai támogatás más néven a szocpol 2014- től újra igényelhető !
A szocpol igénylése már megkezdhető, azonban folyósítani csak 2014 januárjában kezdik meg. A szocpol folyósításának menete elhúzódhat, mivel az igénylőnek igazolnia kell a munkaviszonyát, hogy nincs köztartozása, az építési és vásárlási költségeket pedig számlával kell igazolni. Továbbra is vissza nem térítendő támogatásról van szó. A szocpol összege függ a már meglévő, nevelt, örökbefogadott vagy tervezett gyerekek számától, a leendő lakás nagyságától, és az energiahatékonyságtól is.
A vásárolni kívánt ingatlannak legalább B energetikai kategóriájúnak kell lennie.
A szocpol mértéke függ a gyerekek számától is. Előre legfeljebb két gyereket lehet vállalni. Egy gyermeket négy éven, két gyermeket pedig nyolc éven belül kell "teljesíteni".
A szocpol támogatás összege a lakás méretétől függően két gyermeknél 800 ezer forinttól 1,5 millió forintig terjedhet, három gyereknél már 1,2 és 2 millió forint igényelhető, négy vagy több gyerek esetén 1,6 millió és 2,5 millió forint kérhető. Ezek az összegek B energiakategóriájú ingatlanokra vonatkoznak, A energiaosztályú ingatlan esetén 1,1, A+ esetén 1,2, passzív ház építése esetén 1,3 szorzót kell alkalmazni. 1307/1511, tehát igényelni lehet már !
A támogatás felhasználható:
a méltányolható lakásigényt kielégítő lakásépítés, -vásárlás céljára, magánszemély építtető (vásárló) az általa eltartott, vele közös háztartásban élő gyermekek és egyéb eltartott családtagok után az építési költség (eladási ár) megfizetéséhez közvetlen támogatásként lakásépítési kedvezményt (a továbbiakban: kedvezmény) igényelhet. A kedvezmény - a lentiekben foglaltak kivételével - csak új lakás építésére vagy új
lakás vásárlására
igényelhető.
A lakásépítési kedvezményt ugyanazon gyermek vagy más eltartott családtag után csak egy alkalommal lehet igénybe venni.
A kedvezmény az építtetőt (vásárlót) az általa eltartott gyermek, házastárs vagy más családtag után – az egyéb feltételek fennállása esetén – akkor is megilleti, ha azok maguk is építtetők (vásárlók), de a tulajdoni hányaduk együttesen nem haladja meg az 50 %-ot.
A lakásépítési kedvezmény személyi feltételeinek meglétét az igénylő lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzője igazolja a bank részére.
A kedvezmény szempontjából gyermek:
a) az igénylő vér szerinti és örökbe fogadott gyermeke,
b) az igénylő gyámsága alatt álló legalább egy éve vele együttélő és általa eltartott gyermek, ha az
igénylő vállalja, hogy a gyámság három éven belüli megszűnése esetén a kedvezményt
visszafizeti,
c) az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek, aki a gyermek- és ifjúságvédő intézettel kötött megállapodás alapján legalább egy éve él az igénylőnél, mint nevelőszülőnél, ha ez utóbbi vállalja, hogy az elhelyezés három éven belüli megszűnése esetén a kedvezményt visszafizeti, ha másik gyermek gondozására megállapodást nem köt.
A kedvezmény szempontjából az építtető, vásárló eltartottjának minősül:
d) fenti bekezdésnek megfelelő gyermek, ha:
  • a 16. életévét még nem töltötte be,
  • a 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem érte el,
  • a 16. életévét már betöltötte, de testi vagy szellemi fogyatékossága (betegsége) miatt munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg.
e) az építtető (vásárló) kereső tevékenységet nem folytató házastársa (élettársa), ha:
  • munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette, vagy
  • az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy
  • háztartáson belül gondoz legalább két olyan gyermeket, akik koruknál fogva családi pótlékra jogosultak, illetőleg egy állandó ápolásra szoruló fogyatékos gyermeket vagy a c) pontban említett hozzátartozót, aki a munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette.
f) az építtetőnek (vásárlónak) vagy házastársnak szülője (mostoha- és nevelőszülője), nagyszülője, testvére, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy a munkaképességét
legalább hatvanhét százalékában elvesztette.
Fentiekben felsorolt személyek után csak akkor igényelhető kedvezmény, ha:
a) az építtetővel (vásárlóval) - a házastársat és gyermekeit kivéve - legalább egy éve közös háztartásban élnek, és
b) havi rendszeres keresetük, jövedelmük a szerződéskötés időpontjában hatályos külön jogszabályban megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg,
továbbá
c) az építtetővel (vásárlóval) az új lakásba együtt költöznek be.
A gyermeket - a teljes ellátást biztosító intézetben tanuló gyermek kivételével - az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élőnek kell tekinteni akkor is, ha tanulmányai folytatása miatt átmenetileg nem az építtető (vásárló) lakásában lakik.
Az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élő eltartott házastárs, szülők vagy nagyszülők esetében - ha együttes jövedelmük az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb mérték kétszeresét meghaladja - egyik szülő (nagyszülő) után sem igényelhető kedvezmény.
A keresetbe, jövedelembe - a lakbér-hozzájárulást, a vakok személyi járadékát és a házastársi pótlékot kivéve - a bért, a nyugdíjat, a járadékot, a munkanélküli-ellátást és az egyéb rendszeres pénzbeni juttatást kell beszámítani.
A gyermekgondozási segélyen, díjon vagy gyermeknevelési támogatáson lévő személy a kedvezmény szempontjából nem minősül eltartottnak, ezért utána kedvezményt igényelni nem lehet.

Lakásépítési kedvezmény : Szocpol 2012

Lakásépítési kedvezmény új lakás felépítésére, beleértve a családi vagy ikerház emeletráépítését is igényelhető.
Emeletráépítés: meglévő épület - belső falsíkon mért legalább 1,90 métert elérő - épületmagasítással járó, függőleges irányú bővítése új építményszint létesítése érdekében.
Egyéb szabályok:
Az a magánszemély igényelhet közvetlen állami támogatást, akinek magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együtt költöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga vagy önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati vagy munkakörhöz kötött lakásra kötött lakásbérleti jogviszonya nincs, vagy arról érvényesen írásban lemondott és a bérbeadó azt írásban elfogadta. A lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a gazdasági társaság tagja által a társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használt lakás. A közvetlen támogatásokat igénybe veheti az is, akinek magának, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjainak együttesen legfeljebb az alábbi lakástulajdona van:
  • legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban, amelyet tulajdonközösség
    megszüntetése vagy öröklés útján szerzett, vagy
  • a tulajdonában lévő lakása lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte vagy
    engedélyezte, vagy
  • a lakás több mint, két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került
    a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik.
Külföldi állampolgár vagy hontalan esetében a támogatás igénybevételét a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter engedélyezheti. Ha a házastársak egyike magyar állampolgár, úgy az engedély nem szükséges. Lakásvásárlás esetén a közvetlen támogatás akkor igényelhető, ha az eladó az igénylőnek nem közvetlen hozzátartozója és nem élettársa. Ez alól kivétel a közös tulajdon megszüntetése, ide nem értve a házasság,
ill. élettársi kapcsolat fennállása alatt a házastársak, illetve élettársak között fennálló közös tulajdon megszüntetését.
A lakásigény akkor tekinthető méltányolhatónak, ha a lakás:
a) szobaszáma az igénylő és a vele együtt költöző családtagok száma alapján méltányolható
mértéket nem haladja meg, (méltányolható szobaszám) és a
b) telekárat nem tartalmazó építési költsége, vételára az ugyanolyan szobaszámú lakásoknak a
regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által közzétett építési
átlagköltségét nem haladja meg (méltányolható költség).
Közvetlen támogatást csak akkor lehet igényelni, ha a kölcsönigénylő a rendelkezésére álló anyagi eszközöket a vételár, illetve az építési költség kiegyenlítésére felhasználja. Az igénylő rendelkezésére álló anyagi eszközként kell számításba venni az 5 éven belül értékesített lakás eladási árát, csökkentve az azt terhelő és visszafizetett önkormányzati és munkáltatói támogatás, valamint a kiegyenlített lakáscélú hitelintézeti kölcsön összegével. Az eladott lakás eladási árát az adásvételi szerződés benyújtásával, az adásvétel során visszafizetésre került támogatást, illetve kölcsönt pedig az önkormányzat, munkáltató vagy a hitelintézet igazolásával kell igazolni. A közvetlen támogatások összege erejéig, annak biztosítékaként – az építkezés idejére, valamint a használatbavételi engedély megadását, illetve vásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 10 éven át (lakásépítési kedvezmény esetén) vagy 5 éven át (fiatalok otthonteremtési támogatása esetén) – a hitelcéllal érintett lakást (az épülő, a felépült, a bővített vagy a megvásárolt lakást) az állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom terheli.
A közvetlen támogatások folyósítása készültségi fok arányosan történik 2012 től.

2011. október 16., vasárnap

K-H bank végtörlesztés kalkulátor

2011. szeptember 19-én az Országgyűlés elfogadta a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény módosítását, amely 2011. szeptember 29-én hatályba lépett.

Az alábbi dokumentumban a jogszabállyal kapcsolatos általános információkat gyűjtöttük össze.

Igénybe vehetem-e a kedvezményes végtörlesztést?

A rögzített árfolyamon történő végtörlesztést Ön abban az esetben veheti igénybe, ha deviza alapú jelzáloghitel szerződéssel rendelkezik és:

  • a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönének folyósításánál alkalmazott árfolyam a következőben felsorolt devizanemenként meghatározott árfolyamoknál nem volt magasabb: svájci frank hitelek esetén 180 forint, euró hitelek esetén 250 forint, jen hitelek esetén 2 forint
  • kölcsönszerződését az árfolyamrögzítéshez kapcsolódó 2011. évi LXXV. törvény hatályba lépésének napjáig, azaz 2011. június 30-ig a bank nem mondta fel
  • a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentését 2011. december 30. napjáig a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönt nyújtó pénzügyi intézmény részére benyújtja
  • amennyiben végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönéhez közvetlenül kapcsolódik áthidaló kölcsönből vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás, vagy egyéb nem a végtörlesztéshez kapcsolódó díjak (pl. kampányidőszak során elengedett díjak, végrehajtási eljárás költségei, a kölcsönszerződés felmondásának költségei) annak teljes összegű megfizetését Ön a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentéssel egyidejűleg vállalja, valamint
  • a végtörlesztés (a Végtörlesztési nyilatkozat benyújtása és a szükséges forintösszeg befizetése, átutalása) az igénybejelentés napját követő 60. napig megtörténik a K&H bank részére.