2012. október 5., péntek

Kisvállalkozói hitel feltételei

A kisvállalkozóknak sokkal könnyebb dolguk van, amennyiben hitelfelvételről van szó, mint a kezdő vállalkozásoknak. Amennyiben kisvállalkozók vagyunk, és pénzre van szükségünk, olyan gyorsan hozzáférhető fedezetet keresünk, amit szabadon felhasználhatunk, nincs más dolgunk, mint jelentkezni a megfelelő banknál, és ők máris segítenek megvalósítani az elképzeléseinket.
Akár hosszú távú célra szeretnénk hitelt felvenni akár a rövid távú céljaink teljesítése lenne az elsődleges cél, mindenképp érdemes próbálkoznunk.

Hitelkonstrukció Kisvállalkozók számára 2013:

A kisvállalkozások számára többféle hitelkonstrukció is elérhető, van olyan hitel, amely több évre, vagyis hosszú távra szól. Ennek előnye, hogy szabadon felhasználható, nincs szükség tárgyi fedezetre, és általában gyorsan és egyszerűen megigényelhetjük. Amennyiben pozitív a hitelbírálatunk, néhány napon belül hozzájuthatunk a teljes összeghez, és fix törlesztő részlettel törleszthetjük azt, valamint még haladékot is kérhetünk a törlesztés megkezdése előtt. A hosszú távú hitel összege általában 300 ezer forinttól egészen 8 millióig terjed, ami 6 éves futamidőt jelent számunkra. Az expressz, vagyis rövid távú hitelekkel kapcsolatosan megemlíthetjük, hogy nincs szükség konkrét tárgyi fedezetre, és rendelkezésünkre áll egy bizonyos hitelkeret, amennyiből költhetünk. A hitel igénylése is gyors, valamint pozitív elbírálás esetén már hamarabb hozzájuthatunk a pénzünkhöz, mint általában. Bankkártyát is kapunk hozzá, ebben az esetben az igényelhető hitelösszeg 300 ezer és 6 millió forint között mozog, valamint egy éves, azaz 12hónapos futamidő lehetőség van.

Hitelkiváltás jövedelemigazolás nélkül 2013

Ha szeretnénk kiváltani a már meglévő hitelünket mert nem tudjuk fizetni rendesen a havi törlesztő részletet, azonban nincsen jövedelemigazolásunk, akkor habár nehezebb dolgunk lesz, mégis találhatunk megoldást a problémánkra. A bankok követelményei az utóbbi időkben igencsak megváltoztak, manapság sokkal inkább szükségünk van önerőre, illetve elvárt jövedelemre, hiszen az fedezetül ajánlott ingatlan értéke csökkent a forgalmi értékhez képest.

Megoldások hitelkiváltásra ha jövedelemigazolás nélkül szeretnénk igénybe venni

A bankok és hitelintézetek ajánlatai között jelenleg szinte már alig-alig találhatunk jövedelemigazolás nélkül igénybe vehető kölcsönt, mert ezek már szinte teljes mértéken eltűntek az igénybe vehető ajánlatok közül. Azonban vannak olyan bankok is amelyek hitelkiváltás esetén kínálnak a szokottnál kedvezőbb kamatú és havi törlesztő részletű hitelt. A pénzintézetek az ilyen esetekben azt veszik elsősorban figyelembe, hogy a kiváltandó hitelnek milyen volt az úgynevezett fizetési fegyelme, vagyis hogy mennyire teljesítette az ügyfél a törlesztést, és mennyi idő alatt. Amennyiben hitelt szeretnénk kiváltani jövedelemigazolás nélkül, mindenképp jó ha tudjuk, hogy olyan hitel már nem válthatunk ki, amit felmondtak, vagy olyat sem, amit kifejezetten rosszul fizettek. Olyan pénzintézet is létezik, aki nem nézi meg a BAR listán elfoglalt státuszt abban az esetben, ha az ügyfél a hitelét szeretné kiváltani, csupán azt, hogy az elmúlt néhány hónapban rendesen van e fizetve, vagy sem. Azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy a felvehető hitel maximális összege nem érheti el az ingatlan forgalmi értékének a 80 százalékát.

Szocpol 2013/2014 - új lakás vásárlására

Szocpol új lakás vásárlására 2013-ban - vegye igénybe Ön is. A régen élt szocpol Otthonteremtési támogatás néven lépett ismét hatályba. Ez az új fajta szocpol új lakás vásárlására fordítható, vagy új lakás építésére. Azok a családok igényelhetik, akiknek már van gyermekük, de bevállalt gyermekek esetén is adható. A szocpol új lakás vásárlására jogosít, melynek elnyerhető összegét meghatározza a gyermekek száma, a lakás nagysága/négyzetmétere és a lakás energetikai kategóriája. Mint fent említettük, a szocpol új lakás építésére is lehetőséget ad 2013-ban. A gyermekek száma oly módon határozza meg az elnyerhető összeg nagyságát, hogy két gyermek megléte 800.000.-Ft-tól felfelé indul, 4, vagy annál több gyermekre adható támogatás pedig akár 2 millió Ft is lehet. A szocpol összegét a bankok minden esetben utólag folyósítják.


A szocpol igénylésének feltételei:

- A házaspár életkora 40 év alatti legyen, akiknek már van legkevesebb 1 gyermeke, de bevállalt gyermek esetén is igényelhetik

- Vagy a férj, vagy a feleség rendelkezzen legkevesebb féléves bejelentett munkaviszonnyal

- Nem lehet köztartozásuk, melyről az APEH-től kell igazolást kérniük

- Nem rendelkezhetnek saját lakástulajdonnal

- Az újonnan építendő, vagy vásárol ingatlannak „B” energia besorolásúnak kell lennie

- Mindkét esetben számlabemutatási kötelezettségnek kell eleget tenniük