2013. szeptember 26., csütörtök

Otthonteremtési Kamattámogatott Lakáshitel

A lakáscélú hitelek – a vonatkozó jogszabályban rögzített feltételek teljesülése esetén – állami kamattámogatással is igényelhetők. Ellenőrizze Ön is, hogy jogosult-e kamattámogatásra, megéri!

Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel használt lakás vásárlására, illetve meglévő lakóingatlan korszerűsítésére az arra jogosult támogatott személyek igényelhetik.

A hitel forint alapú, és törlesztése is forintban történik. A törlesztőrészlet megfizetéséhez az állam a futamidő első 5 évében kamattámogatást nyújt.

 Mire vehető fel a hitel?
Az otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel kizárólag lakáscélra igényelhető, ennek megfelelően
  • Használt lakás megvásárlásra
    • Használatbavételi engedéllyel rendelkező, ténylegesen használatba vett, legalább komfortos, Magyarország területén lévő lakóingatlan megvásárlásának finanszírozása. Komfortos lakás legalább az alábbiakkal rendelkezik:
      • 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel (ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel), fürdőhelyiséggel és WC-vel;
      • közművesítettséggel;
      • melegvíz-ellátással; és egyedi fűtési móddal (szilárd- vagy olajtüzelésű kályhafűtéssel, elektromos hőtároló kályhával, gázfűtéssel).
    • A hitel nem igényelhető üdülő, hétvégi ház, továbbá iroda és üzlethelyiség megvásárlására.
  • Lakás korszerűsítésre
    Magyarország területén lévő, meglévő lakóépület korszerűsítésnek finanszírozása. Korszerűsítésnek tekintjük a lakás komfortfokozatának növelése céljából elvégzett alábbi munkálatokat:
    • lakás komfortfokozatának növelése céljából víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetését, illetve belső hálózatának kiépítése,
    • fürdőszoba létesítése olyan lakásban, ahol még ilyen helyiség nincs,
    • központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújítható energiaforrások (pl. napenergia) alkalmazását is,
    • az épület szigetelése, beleértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
    • a külső nyílászárók energiatakarékos nyílászárókra való cseréje, tető cseréje, felújítása, szigetelése,
    • a korszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés közvetlen költségeinek 20%-áig.
 
Kik vehetik fel a hitelt?
A hitelt igényelheti minden 18. életévét betöltött cselekvőképes természetes személy, aki támogatott személynek minősül a 341/2011 Kormányrendelet szerint. Az igénylő házastársa, bejegyzett élettársa szintén a támogatott kölcsön igénylője (adóstárs), kivéve, ha a támogatott hitellel finanszírozott lakás a házastárs/ bejegyzett élettárs különvagyonába tartozik. Különvagyon esetén az a fél lesz a kölcsön igénylője, akinek a finanszírozott ingatlan a különvagyonát képezi, melyet a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően létrejött, ügyvéd vagy közjegyző által ellenjegyzett vagyonjogi megállapodással kell igazolni.

A fenti, jogszabályban rögzített feltételeken kívül a Bank normál szabályainak is meg kell felelni.

Ennek alapján a hitelt nagykorú, a Bank számára elfogadható jövedelemmel rendelkező azon ügyfelek igényelhetik, akik a Bank adósminősítési, hitelbírálati feltételeinek megfelelnek. Nem vehet fel hitelt olyan személy, aki a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív adóslistáján szerepel.

A fedezetül felajánlott ingatlanok tulajdonosai zálogkötelezetti minőségben vesznek részt a kölcsönügyletben.
 
További feltételek, szabályok
A kamattámogatásra vonatkozó jogosultságot a Bank a hitelkérelem benyújtásakor fennálló körülmények alapján állapítja meg, és az alábbi feltételeknek való megfelelést minden esetben vizsgálja:

A kölcsönkérelem benyújtásának határideje:
  • lakásvásárlás esetén: a végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül;
  • korszerűsítés esetén a meglévő használt lakásra vonatkozó korszerűsítési munkálatok megkezdése előtt;
  • kölcsönigénylés valamennyi hitelcél esetén 2014.12.31-ig nyújtható be.
Kérjük, a fenti időpontokra legyen különösen figyelemmel, mivel ha a kérelmező ezen időpontig nem élt a támogatás igénylésének lehetőségével, erre később már nem tarthat igényt.

A hitel felvételének specialitásai
  • Amennyiben az otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsön folyósítása legkésőbb a 2015.06.30-ig, a támogatott személynek felróható okból nem kezdődik meg, úgy a támogatott személy az otthonteremtési kamattámogatásra való jogosultságát elveszti.
  • A támogatott személy(ek)nek, azaz az Adós(ok)nak a célingatlanban
    min. 50 %-os tulajdoni hányaddal rendelkezni(ük):
    • Lakásvásárlás esetén: a hitelcél megvalósulását követően,
    • Korszerűsítés esetén: a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában,
    melyet a Bank az ügyfél költségére lekért e-hiteles Takarnet tulajdoni lappal dokumentál.
  • Az igénylő(k) egyike legalább 180 napja folyamatosan biztosított. A biztosítotti jogviszony fennállását a Megyei Kormányhivatalok Egészségbiztosítási Szakigazgatási szervének (Országos Egészségbiztosítási Pénztár - OEP) igazolásával lehet igazolni. Az igazolást az OEP a biztosított kérelmére 3 munkanapon belül állítja ki. Az igazolás alapján akkor áll fenn a kamattámogatási jogosultság, ha az igazolás:
    • a kamattámogatás iránti kölcsönkérelem benyújtásának időpontjától számított 15 napnál nem régebben került kiállításra és
    • tartalmazza, hogy az igénylő saját maga – házastársak vagy élettársak esetén legalább az egyik fél – legalább 180 napja folyamatosan az egészségbiztosítás nyilvántartásában a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. §-a szerinti biztosítottként szerepel - ideértve azt is, ha a legalább 180 nap folyamatos biztosításban legfeljebb 15 nap megszakítás van.
  • Az igénylők mindegyike köztartozásmentes adózó, melyet az igénylők az alábbi módokon igazolhatnak:
    • Benyújtják a kölcsönkérelem befogadásának napjánál 15 napnál nem régebbi Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiállított okiratot, mely igazolja, hogy a NAV-nál nincs nyilvántartott köztartozásuk (együttes adóigazolás), vagy
    • Az igénylők mindegyike megtalálható a NAV köztartozásmentes adózói internetes adatbázisában. Az adóhatóság internetes honlapján megjelenő köztartozásmentes adózói adatbázisba a NAV megfelelő nyomtatványának kitöltésével lehet jelentkezni, az adatbázisban nem szerepel minden köztartozásmentes adózó, csak az, aki kérte oda a regisztrációját.
  • Az otthonteremtési kamattámogatás a támogatott személyek által egy alkalommal vehető igénybe, azaz az igénylőnek sem fennálló, sem visszafizetett otthonteremtési kamattámogatott lakáscélú kölcsöne nem lehet. Az otthonteremtési kamattámogatott lakáshiteltől eltérő, fennálló vagy visszafizetett kamattámogatott kölcsön nem jelent kizáró okot az otthonteremtési kamattámogatás igénybevételekor.
  • Lakásvásárlás esetén valamennyi támogatott személynek a célingatlanban a hitelcél megvalósulását követő 1 éven belül – legalább a kamattámogatott időszakra – lakóhelyet kell létesítenie, és ezt a Bank részére a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal igazolnia kell.
  • Lakásvásárlás esetén az eladó az igénylőnek (Adósnak/Adóstársnak) nem lehet a Ptk. 685. § b) szerinti hozzátartozója1, azaz nem lehet sem közeli hozzátartozója, sem hozzátartozója. Ha az eladó jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság, vagy egyéni vállalkozó, az igénylő nem lehet vele tulajdonosi kapcsolatban álló magánszemély.
    1 Közeli hozzátartozók: a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér. Hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, bejegyzett élettársa, a jegyes, a házastárs, a bejegyzett élettárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa, bejegyzett élettársa.
  • Lakásvásárlás esetén a vételár önerő részét arra a bankszámlára kell teljesíteni, melyet az eladó az adásvételi szerződésben megjelölt. Ez lehet az eladó saját bankszámlája, ügyvédi letéti számla, vagy akár az eladó hitelszámlája is. Ezen szabály alól maximum a vételár 10%-ig terjedő önerő összege kivételével, mely akár készpénzben is teljesíthető.