Az Azonnali Áthidaló Kölcsönt kizárólag azon természetes személy lakás-előtakarékoskodó ügyfeleinknek ajánljuk, akik rendelkeznek Lakás-takarékpénztárunknál legalább már egy megtakarítási évet lezárt vagy lejáró (kiutalt/ügyfél által felmondott/8 megtakarítási évet betöltött, vagy ezekre 3 hónapon belül jogosult) betétszerződéssel. E meglévő szerződések alapján (a lejárat típusától függően különböző nagyságú hitelkockázat miatt) ügyfeleink különböző kondíciókkal juthatnak kölcsönhöz.
Miért kedvező az azonnali áthidaló kölcsön?
* A már korábban szerződéssel rendelkező ügyfeleink a hitelbírálat folyamán előnyben (kamat, fedezetek) részesülhetnek.
* Kedvezőbb kamat a felújítási telekvásárlási és hitelkiváltási hiteleknél, ráadásul nincs árfolyamkockázat (csak Ft alapú hitelek esetén igaz).
* Egyszerűbb ügyintézés, kevesebb dokumentáció.
* Az azonnali áthidaló kölcsön igénybevétele kényelmes, mert akár otthonról is elintézhető. (Tanácsadónk személyesen felkeresi, a jelzálogbejegyzést a ltp. intézi.)
2010. december 1., szerda
2010. november 24., szerda
Hitel előtti tanácsok itt !
Az alábbiakban szeretnénk ügyfeleink figyelmét felhívni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapjára (www.pszaf.hu), amely hasznos információival segít abban, hogy a hitelfelvétel előtt megfontoltan, a legjobb érdeke szerint dönthessenek. A honlap fogyasztóknak szóló aloldala tájékoztatást nyújt a hitelfelvételről, bemutatja a hiteltermékeket és tartalmaz banki hiteltermékeket összehasonlító táblázatokat. A honlapról továbbá letölthető a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF által közzétett, a túlzott eladósodottság kockázatairól szóló tájékoztató, melyet javaslunk, hogy alaposan tanulmányozzon. Ezt a tájékoztatót hiteligénylése esetén, azt megelőzően mi is átadjuk Önnek.
A PSZÁF honlapján az érdeklődők elérhetnek továbbá egy háztartási költségvetés-számító programot. A program segítségével kiszámíthatják, hogy mennyi megtakarításuk marad havonta, ez alapján pedig mérlegelni tudják, hogy a felvenni tervezett hitelösszeg törlesztőrészlete belefér-e a háztartásuk költségvetésébe.
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyfél-tájékoztatóinak célja, hogy a teljeskörű tájékoztatás érdekében hiteligénylő ügyfelének bemutassa azokat a kockázatokat, amelyek a hitel törlesztőrészletének növekedését eredményezhetik, ismertesse a teljes hiteldíj-mutató tartalmát és a hiteligénylés folyamatát, valamint tájékoztassa ügyfelét a Központi Hitelinformációs Rendszerről. A kockázatokat, a teljes hiteldíj-mutató tartalmát és a hiteligénylés folyamatát bemutató ügyféltájékoztatót itt, a Központi Hitelinformációs Rendszerről szóló tájékoztatót pedig itt érheti el. A legkedvezőbb hitelekkel várjuk önt !
Az UniCredit Bank teljes lakossági hiteltermékpalettával várja ügyfeleit. Az igényelhető termékek közötti különbségeket az itt elérhető táblázat szemlélteti:
Mielőtt döntene a hitelfelvételről, a jogszabályi követelményekkel összhangban, különböző ajánlatok összehasonlíthatósága és a megalapozott döntéshozatal érdekében - az Ön által megadott preferenciák alapján - előzetes tájékoztatót készítünk Önnek, mely tartalmazza az adott hiteltípus legfontosabb feltételeit (így többek között a fizetendő kamatot, díjakat, költségeket, szükséges biztosítékokat, fizetés elmulasztásának következményeit stb.)

2010. november 2., kedd
Gyors Jelzálog Hitelek
- Szabad felhasználású jelzáloghitelek;
- Svájci frankos hitelek átváltása, árfolyam ingadozástól független, fix törlesztőrészletű hitelekre;
- Hitelkiváltások;
- Használt és új lakásvásárlás hitelügyintézése;
- Ingatlanlízing;
- Adósságrendező hitelek.
- Vállalkozói hitelek
- Széchenyi kártya profi ügyintézése.
Jelzáloghitel bejegyzése ingatlanra, hitelből !
Az otthon csinosítása, tengerparti nyaralás, új vállalkozás elindítása, -fejlesztése, családi események, régi, kedvezőtlen kamatozású hitel(ek) kiváltása - ezek, és még rengeteg más is megoldható saját tőke hiányában szabad felhasználású hitel segítségével.
Ennél a hitel módozatnál nem vizsgáljuk, hogy a kért összeget milyen célból kívánja felvenni, és hogy a felvett pénzt mire költötte el.
A hitel előnyei közé sorolható, hogy a pénzhez jutás idejét 2 hétre le tudjuk csökkenteni (gyorshitel pár napra), továbbá a költségek többsége a hitel összegéből levonható.
Sok ügyfelünk előrelátásból, befektetési szándékkal vesz fel szabad felhasználású hitelt. Így bármikor azonnali tőke áll rendelkezésére, ha szüksége lenne rá, amit felhasználásig leköthet, tartalékként tudhat.
Egyfajta élőtakarékosságnak is felfogható (akár saját-, akár gyermek(ek) részére), hogy nem előre, hosszú időn keresztül spórolva kell összegyűjteni egy összeget, hanem a már meglévő pénz biztos tudatában rakhat rendszeresen félre az ember.
Szabad felhasználású hitel alkalmas továbbá meglévő kedvezőtlen kamatozású
hitel kiváltására is. Ez akkor is előnyös, ha a meglévő tartozásnál magasabb összegre van szüksége. Amennyiben a fedezet engedi, erre is van mód.
Szabad-felhasználású természetesen a személyi hitel is nem jelzálog.
Kedvező jelzáloghitel kamatok, nemcsak az első kamatperiódusra
* Kedvező jelzáloghitel kamatok, nemcsak az első kamatperiódusra
* Hitelbírálati díj kedvezmény lakáshiteleknél, devizanemtől függetlenül
Az igénylés dátumától függetlenül, a 2010. március 10-től folyósított forint és euró alapú lakáshitelek esetében egységesen 35.000 Ft-ra csökkentettük a hitelbírálati díjat.
Ez egy 14 millió Ft-os lakáshitel esetében 65.000 Ft megtakarítást jelent az eddigi hitelbírálati díjhoz képest.
Nincs folyósítási jutalék és fedezet kezelési díj sem!
Hitelbírálati díj visszatérítés minden aktív kártyahasználó ügyfélnek
2010. március 10-től lakáshitelek esetében a teljes hitelbírálati díjat, míg személyi kölcsön ingatlanfedezettel esetében
legfeljebb 35.000 Ft-ot devizanemtől függetlenül visszatérítünk aktív kártyahasználó ügyfeleink részére a folyósítást
követő 5. hónapban.
A fenti példában szereplő, 14 millió Ft-os lakáshitel esetében a hitelbírálati díj kedvezménnyel együtt ez összesen
100.000 Ft megtakarítást jelent ügyfelünk számára. A részleteket megtaláljátok bankunk kondíciós listájában.
HUF folyósítás esetén - 50.000 HUF
CHF folyósítás esetén – 280 CHF
EUR folyósítás esetén - 190 EUR
A figyelembe vett megélhetési költség:
* Budapesten egy adós esetén 80.000 Ft, mely minden további szereplő (Adóstárs, Kezes) esetén 70.000 Ft -tal növekszik;
* megyeszékhelyeken, vagy megyei jogú városokban egy adós esetén 70.000 Ft, mely minden további szereplő (Adóstárs, Kezes) esetén 60.000 Ft-tal növekszik;
* egyéb településeken egy adós esetén 65.000 Ft, mely minden további szereplő (Adóstárs, Kezes) esetén 55.000 Ft-tal növekszik.
Az aktuális havi törlesztő részletekkel és a kiemelt települések listájával kapcsolatban az alábbi űrlapon keresztül érdeklődhet, és kérhet személyre szóló ajánlatot.

2010. október 9., szombat
jelzáloghitel-felmondása-és-végrehajtása
A végrehajtás folyamata
Elmarad valaki egy-két részlettel, a bank felszólítja, próbál levélben, telefonon információt szerezni, az adósra "hatni", aztán átadja az ügyet egy behajtásra szakosodott cégnek. Aki szintén több megoldással próbálkozik, míg a végén - más eszközt nem látva - elindítja a végrehajtási eljárást.
A bírósági végrehajtási eljárásban elméletileg a fokozatosság és az arányosság elve érvényesülne, azonban a tényleges eljárás során aztán az adós szempontjai egyre inkább háttérbe szorulnak. Elsősorban az adós pénzeszközeiből kell a végrehajtást megkísérelni, az adós vagyontárgyait csak akkor lehet végrehajtás alá vonni, ha előre látható, hogy a pénzeszközökből a végrehajtás viszonylag rövidebb idő alatt nem vezethet eredményre. A lefoglalt ingatlant pedig csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés egyéb vagyontárgyakból nem fedezhető.
A végrehajtást megelőző intézkedések
A pénzforgalmi úton érvényesíthető pénzkövetelést azonnali beszedési megbízással kell behajtani; bírósági végrehajtásnak akkor van helye, ha az azonnali beszedési megbízás nem vezetett eredményre.
Ha a kötelezett pénzforgalmi számlája nem ismert, és az a cégnyilvántartásból sem állapítható meg, a végrehajtás elrendelésére jogosult bíróság a jogosult kérelmére felhívja az adóhatóságot a számlaszám közlésére.
A végrehajtót egyébként széles körben megilleti a tájékozódási jog az adósra vonatkozóan, így megkeresheti az adósra és vagyonára vonatkozó adatokat kezelő hatóságokat, szervezeteket, így különösen a rendőrséget, a gépjármű nyilvántartót, az okmányirodát, a társadalombiztosítás szerveit, az illetékhivatalt, a cégbíróságot, a pénzügyi intézményeket és befektetési szolgáltatókat, a földhivatalt, a közjegyzőket.
Végrehajtható okiratok
A bírósági végrehajtást végrehajtható okirat kiállításával kell elrendelni. A végrehajtható okirat többféle lehet (végrehajtási lap, végrehajtási záradékkal ellátott okirat, határozat, stb.), ennek kiállítását a bíróság a végrehajtást kérő kérelmére állítja ki.
A bíróság végrehajtási záradékkal látja el pl. a jelzálogszerződésről szóló közokiratot, ha a követelés teljesítési határideje letelt. Aztán a bíróság az okiratot megküldi illetékes végrehajtónak és a végrehajtást kérőnek.
Költségek
Illeték a végrehajtási eljárásban az ügyérték 1%-a, de legalább 3.000 forint, legfeljebb 150.000 forint, ha a végrehajtás foganatosítása a fővárosi bírósági, illetőleg a megyei bírósági végrehajtó feladatkörébe tartozik, 3%, de legalább 8.000 forint, legfeljebb 450.000 forint.
A végrehajtó díjazása
A végrehajtó díja munkadíjból és jutalékból áll, ezen felül jogosult az eljárással kapcsolatban felmerült költségei megtérítésére. A munkadíj a végrehajtási ügyértékhez vagy az eljárásra fordított időhöz, továbbá az elvégzett eljárási cselekményekhez igazodik. A jutalék a végrehajtási eljárás eredményessége vagy részbeni eredményessége esetén jár a végrehajtónak függetlenül attól, hogy a teljesítés a végrehajtóhoz vagy a végrehajtást kérőhöz pénzben vagy természetben történt.
A végrehajtó eljárása
A végrehajtó a helyszíni eljárásról, továbbá a jogszabályban meghatározott más végrehajtási cselekményekről jegyzőkönyvet készít. A végrehajtó a végrehajtás foganatosításának megkezdésekor a helyszínen adja át a végrehajtható okiratot az adósnak, és egyúttal felhívja őt az azonnali teljesítésre. A végrehajtást kérő részt vehet a végrehajtási eljárási cselekmények foganatosításánál, a végrehajtási cselekményeket - vasárnap és munkaszüneti nap kivételével - bármely napon, reggel 6 óra és este 10 óra között lehet elvégezni.
A végrehajtás során a végrehajtó megtekintheti és átvizsgálhatja az adós lakását és egyéb helyiségét, bármely vagyontárgyát,gazdasági tevékenységével kapcsolatos iratait. A végrehajtás során azonban személymotozásnak nincs helye.
A pénzügyi intézménynél kezelt, az adós rendelkezése alatt álló, meghatározott összeg - ideértve a nem pénzforgalmi számlán kezelt összegeket is, pl. betét, takarékbetét - végrehajtás alá vonása iránt a végrehajtó a végrehajtói letéti számla javára benyújtott azonnali beszedési megbízással intézkedhet. A pénzügyi intézmény a végrehajtó intézkedésének megfelelően köteles a számlán lévő összegből a megbízásnak megfelelő összeget a végrehajtói letéti számlára átutalni.
Ha az adós a végrehajtható okiratban feltüntetett kötelezettségét önként nem teljesítette, végrehajtás alá vonható pénzintézeti számlája, pénzösszege nincs, a végrehajtó az adós ingóságait foglalási jegyzőkönyvben összeírja, és ilyen módon lefoglalja. Lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az adós tulajdonában van.
A végrehajtó a foglaláskor becsléssel megállapítja a lefoglalt ingóság értékét, a forgalmi ár alapulvételével. Ha a felek a becsértékben megegyeztek, ez az irányadó. Az ingóságot rendszerint árverésen kell értékesíteni.
Az adós tulajdonában levő ingatlant az ingatlan jellegére, művelési ágára és az ingatlant terhelő jogra vagy tilalomra, továbbá az ingatlanhoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvántartásba feljegyzett tényekre tekintet nélkül végrehajtás alá lehet vonni. Ha a végrehajtható okirat tartalmazza az ingatlan adatait, akkor a végrehajtó a végrehajtási költség megelőlegezését követő 3 munkanapon belül lefoglalja az ingatlant.
A végrehajtó az ingatlan lefoglalása végett megkeresi a földhivatalt, hogy a végrehajtási jogot jegyezze be az ingatlan-nyilvántartásba. A foglalás a végrehajtási jog bejegyzésével valósul meg. Az ingatlant rendszerint árverésen kell értékesíteni.
Kielégítés a végrehajtási eljárásban
A végrehajtás során befolyt összegből mindenekelőtt a végrehajtási költséget kell kielégíteni. Ha a befolyt összeg nem fedezi a végrehajtás során behajtani kívánt valamennyi követelést, a kielégítési sorrend a következő: munkavállalói munkabér, adó, társadalombiztosítási követelés és más köztartozás és ezeket követően az egyéb követelések.
Ha a végrehajtás alá vont vagyonból befolyt összeg nem fedezi a végrehajtás során behajtani kívánt valamennyi követelést, a végrehajtó felosztási tervet készít, és azt megküldi a feleknek, egyúttal tájékoztatja őket a felosztási tervben foglaltakkal szemben benyújtható jogorvoslat lehetőségéről. Az eljárásnak ezt követően hamarosan vége, azt pedig, hogy az adós milyen anyagi és lelki "állapotban jön ki" a dologból el tudják képzelni...
www.hiteladoslistasnak.hu
A Magyar Állam által felajánlott áthidaló kölcsön:
Ha Ön 2008.09.30-át követően, a foglalkoztató érdekkörében felmerült okból elvesztette a munkáját és teljesíti az Áthidaló kölcsön igénybevételi feltételeit, melyet az Áthidaló Kölcsön tájékoztatónkban találhat meg, az alábbi példa alapján működhet a csökkentett havi törlesztést igénybevétele.
A jelzálog alapú hitele aktuális havi törlesztő-részlete 100.000 Ft (a példa kedvéért folyamatosan a 2 év során) és 2 évig havonta csak 10.000 Ft megfizetését vállalja, akkor a tényleges havi törlesztés és az Ön által vállalt csökkentett havi törlesztés közötti 90.000 Ft 24 hónapon keresztül kamatmentesen halmozódik. A Bank felé fennálló tartozása annál nagyobb lesz, minél alacsonyabb havi törlesztő-részlet megfizetését vállalja ez alatt az időszak alatt. A 25. hónaptól kezdődően Ön a jelzálog alapú hitelének havi törlesztő részletének megfizetése mellett köteles az Áthidaló kölcsön törlesztését is megkezdeni, így a fizetési könnyítést követően mindkét hitelnek törlesztő részletét biztosítania kell a bankszámláján. A 2 évig meg nem fizetett törlesztő-részlet összegét (90.000 Ft x 24 = 2.160.000 Ft) forint alapú hitelként 1év (háztartási jövedelem csökkenése esetén 5 év) alatt köteles visszafizetni.
Magyar Állam készfizető kezesként felel az Adós részére folyósított Kölcsön és kamatai összegének a munkahely elvesztése esetén 80 %-áért, egyéb megváltozott körülmény esetén 70 %-áért. Amennyiben az Áthidaló kölcsön Adósa megszegi az Áthidaló kölcsönszerződés bármely rendelkezését, így különösen, ha a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek nem- vagy késedelmesen tesz eleget, a Bank jogosult az Áthidaló kölcsönszerződést azonnali hatállyal megszüntetni. A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami
készfizető kezességről szóló törvény értelmében a jelzálog alapú hitel felmondása esetén a Bank köteles az Áthidaló kölcsönszerződést is felmondani. A Bank az Adóssal szemben fennálló követelése érvényesítése érdekében megteszi a szükséges lépéseket, amelynek keretében kezdeményezi az állam által vállalt kezesség beváltását. A kezesség beváltása során a központi költségvetés terhére kifizetett összeg az Adós állammal szembeni kötelezettségévé válik, amelyről az Adóst az állami adóhatóság határozatban értesíti. Az állammal szembeni tartozás behajtása adók módjára történik.”
A törvény lényege, hogy az az adós is felvehet áthidaló kölcsönt a bankjától a lakáshitel törlesztésére, akinek épp nincs semmilyen fedezete. A kölcsön felvételére a bank ugyanis fedezetet kér, ám a lakása a jelzálog miatt nem lehet az, és mivel munkanélküli, ezért jövedelme sincs. Az állam ezért kezességet vállal az áthidaló kölcsönre, hogy azt biztosan megkapja a banktól.
A devizahitel esetén Ön forintban veszi fel és kapja meg a kölcsönt, a részleteket is forintban fizeti, a havi törlesztés pontos összegét a törlesztőrészlet meghatározásának napján érvényben lévő aktuális árfolyamhoz kötik. Ezzel a megoldással jelenleg rendszerint a forint alapú hiteleknél jelentősen kedvezőbb összegű havi törlesztőrészletű hitelkonstrukciót lehet igénybevenni.
Adósvédelmi Program
Az OTP Bank Adósvédelmi Programja a világgazdasági válság hatására kialakult törlesztési problémákra
Az OTP Bank azokon az ügyfeleken kíván segíteni, akik a korábbiakban rendben törlesztették deviza és/vagy forint alapú hitelüket, azonban munkahelyük elvesztése, a család összjövedelmének csökkenése vagy a devizaárfolyamok jelentős növekedése miatt hitelük további törlesztése problémát okoz.
Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy az Adósvédelmi Program keretében felkínált átmeneti fizetési könnyítést követően a törlesztési terhek sok esetben növekedni fognak, így valóban csak egy rövidebb periódusra jelentenek áthidaló megoldást. Közös érdekünk, hogy a program sikere érdekében Ön is maximálisan elkövessen mindent a fizetőképesség visszaállításra, hogy mielőbb képes legyen a hitel további törlesztésére.
Ajánlataink
Futamidő hosszabbítás (Prolongáció)
Amennyiben Önnek egyenletes törlesztésű hitele van, hitele futamidejének meghosszabbításával csökkentheti havi törlesztési kötelezettségét.
Törlesztés csökkentés
Lehetősége van megállapodást kötni a bankkal, melynek keretében – átmenetileg - egy Ön által vállalt, csökkentett havi törlesztőrészletet kell teljesítenie. A törlesztés csökkentés idejének lejártát követően az aktuális tőketartozása és az érvényes hiteldíjak alapján új törlesztőrészlet kerül megállapításra, mely magasabb lehet a jelenlegi részleténél. Emiatt ajánlatos a család jövedelmi viszonyaihoz mérten minél magasabb részletet vállalni.
Fizetési nehézségek ellen, találjunk együtt megoldást!
Az Erste Leasing több rugalmas megoldást is kínál Önnek a jelen gazdasági helyzet okozta törlesztési nehézségek leküzdésére.
Az alábbi lehetőségeket hitel és zárt végű pénzügyi lízingszerződések esetében tudja igénybe venni.
• Erste Leasing „HAVI FIX” ezzel a konstrukcióval a tervezhetővé teheti havi kiadásait
• Meghosszabbíthatja a futamidőt
• Átmeneti fizetési könnyítést kérhet – max. 6 hónapra kérheti, a havi fizetendő törleszés csökkentését
• Átütemezheti a jelenlegi fizetési kötelezettségeit – abban az esetben, ha Ön korábban kiemelt részletet vállalt és most jelzi részünkre, hogy nem lesz módja azt teljesíteni, áthelyezheti, szétoszthatja, hosszabbíthatja a futamidőt
• Átválthatja a szerződésének a devizanemét
Részleteket a fenti lehetőségekről lejjebb olvashat.
1. Erste Leasing "HAVI FIX" a tervezhető havi kiadás
Ügyfeleinknek felkínáljuk annak lehetőségét, hogy az árfolyamváltozás következtében megemelkedett havi fizetési kötelezettsége tervezhetőbb legyen.
A „HAVI FIX” konstrukció lényege, hogy deviza alapú finanszírozás esetén a havi díjak a szerzodésben rögzített futamido alatt az árfolyamváltozások miatt nem változnak. A konstrukció szerint az aktuális árfolyamváltozásból eredő különbözet halmozódik, mely összeg attól függően, hogy a deviza árfolyam milyen irányban és mértékben változik, a futamidő hosszát növelheti, vagy csökkentheti. Kérjük, hogy döntésénél szíveskedjen figyelmet fordítani az általános szerződési feltételekben foglaltakra különösen a pozitív/negatív halmozott árfolyam-különbözetre vonatkozó rendelkezésére.
MKB bank
Választható törlesztőrészletű hitel A konstrukció igénybevételével fennálló hitelének törlesztőrészletét – meghatározott feltételek mellett és maximum két éves átmeneti időszakra – Ön határozza meg. A vállalt törlesztés havi összege nem lehet kevesebb, mint a Bankkal kötött hitelszerződése alapján az Önt terhelő előző havi törlesztőrészlet 50%-a, és el kell, hogy érje a 25.000,- Ft-ot.
A maximum két éves időtartamon belül így Ön forintban előre meghatározott összegű törlesztést fizet. A hitelszerződés szerinti és az Ön által fizetett törlesztőrészlet különbözetének nyilvántartására egy ún. „gyűjtőszámlát” vezetünk Önnek, melynek egyenlege a választható törlesztőrészletű periódus leteltekor a fennálló hiteltartozását növeli, illetve csökkenti. A gyűjtőszámla egyenlegével megnövelt, illetve csökkentett tőketartozást az eredeti hitelszerződés hátralévő futamideje alatt kell visszafizetnie. A gyűjtőszámláról számlakivonatot készítünk, amit Ön a havi számlakivonattal együtt kap meg. A Bank a gyűjtőszámla negatív egyenlege után kamatot számít fel, ellenben a pozitív egyenleg után kamatot fizet Önnek.
A konstrukció akkor igényelhető, ha az Ön MKB Banknál vezetett bankszámlájára havi rendszeres jövedelem (munkabér, szociális ellátás, stb.) érkezik, vagy vállalja annak átutalását, valamint ha Ön rendelkezik a Banknál 2 db csoportos beszedési vagy állandó átutalási megbízással, vagy vállalja ezek megadását.
Felszólító levelet kaptunk, hogy nem fizettünk. A legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha eltününk a bank szeme elöl. Be kell menni és egyezségre kell velük jutni. (Haladékot kérni, megnyugtatni őket, stb.). Átütemezést és a futamidő módosítását szinte minden hazai banktól lehet kérni, gyakran ezzel kezelhető a kialakult probléma. Ebben az irányban több megállapodás és törvény is született, ami a bankokat az egyezség irányába kívánja "terelni".

2010. szeptember 17., péntek
budapest-bank-egyenlítő-lakáshitel
Csökkentse futamidejét és ezzel a visszafizetendő összeget!
Legyen szó akár új jelzálogkölcsönről, vagy egy meglévő kölcsön kiváltásáról, ez a forint alapú jelzáloghitel konstrukciók között egyedülálló hiteltípus versenyképes alternatívát jelenthet.
Az Egyenlítő Hitel egy jelzáloghitelből és egy hozzá kapcsolódó folyószámlából áll, mely kombináció lehetővé teszi, hogy a hitelhez tartozó folyószámlán elhelyezett bármilyen pénzösszeg - legyen az havi rendszeres jövedelem, vagy megtakarítás - kamatozás szempontjából csökkentse a tőketartozását és ezzel a bank felé megfizetendő kamat összegét.
Tekintve, hogy minden jelzáloghitelünk törlesztéséhez szükséges folyószámla, az Egyenlítő Hitel konstrukció anélkül biztosítja ezen előnyöket, hogy Önnek bármiféle többlet kötöttséget kellene vállalnia. Sőt, a Budapest Bank minden jelzáloghitele igényelhető Egyenlítő Hitelként, így Önnek ezen előnyökért semmilyen felárat nem kell fizetnie!
Az alábbi példán azt szemléltetjük, hogy mekkora előnyt jelenthet Önnek, ha egy minimális havi megtakarítással rendelkező munkabérszámlát - ahova az Ön jövedelme érkezik - tekintünk egy lakáscélú Egyenlítő Hitel részének:
Standard Egyenlítő hitel
Igényelt hitelösszeg 8 000 000 Ft 8 000 000 Ft
Kölcsön kamatlába bevezető időszakban (2011.07.10-ig) 9,00% 8,00%
Kölcsön kamatlába bevezető időszak után 9,00% 9,00%
Eredeti futamidő 240 hónap 240 hónap
Fizetendő havi törlesztőrészlet bevezető időszakban (2011.07.10-ig) 72 900 Ft 67 700 Ft
Fizetendő havi törlesztőrészlet bevezető időszak után 72 900 Ft 72 741 Ft
Folyószámlára érkező havi átlagjövedelem 160 000 Ft
Rendszeres havi megtakarítás 10 000 Ft
Hitel lejárat 240 hónap után 199 hónap után
Ügyfél által megfizetett kamat 9 495 941 Ft 7 742 932 Ft
Teljes visszafizetett összeg 17 496 000 Ft 14 420 008 Ft
Természetesen egy jelzáloghitel élete során bárkinek keletkezhetnek megtakarításai, melyek a fent bemutatott Egyenlítő Hitelhez kapcsolt folyószámlán való elhelyezésével még kedvezőbb eredmény érhető el. A következő példa ezt szemlélteti:

Kezdeti betétállomány 2 000 000 Ft

Rendszeres havi megtakarítás 20 000 Ft
Éves egyszeri megtakarítás 500 000 Ft
Hitel lejárat 240 hónap után 137 hónap után
Ügyfél által megfizetett kamat 9 495 941 Ft 4 667 299 Ft
Teljes visszafizetett összeg 17 496 000 Ft 9 910 066 Ft
Minden, a folyószámláján elhelyezett pénzösszeg után napi szinten kamatkedvezményt számol el Bankunk, ami féléves periódusonként automatikusan csökkenti a tőketartozást. A kamatkedvezmény mértéke megegyezik a hitelkamat mértékével. Az elszámolási periódus végén (félévente) a kedvezményt a tőketartozással szemben automatikusan, mint egy költség és díjmentes részleges előtörlesztést jóváírjuk, majd az így csökkentett tőketartozás törlesztését változatlan törlesztőrészlet mellett újraütemezzük.
Ennek hatására a futamidő csökken, így Ön hamarabb visszafizetheti jelzáloghitelét, mintha ugyanazt az összeget azonos feltételek mellett normál jelzálogkölcsönként vette volna fel. Természetesen ez egyúttal azt is jelenti, hogy az Ön összes fizetési kötelezettsége egy normál jelzálogkölcsönhöz képest kevesebb lehet, már akkor is, ha csupán havi rendszeres jövedelmét utaltatja a hiteléhez kötődő folyószámlára. A Budapest bank egyenlítő lakáshitel ajánlata a legkedvezőbb.
Megtakarítását nem kell lekötnie, nem kell rendszeresen újabb és újabb magasabb hozammal kecsegtető ajánlatot kutatnia, bármikor hozzáférhető és mégis úgy dolgozik az Ön számára, hogy a kamatkedvezmény által a hitelkamattal megegyező mértékű kedvezményre tegyen szert. Bármekkora összeget is helyez el a folyószámláján az csökkenti a jelzáloghitelével kapcsolatban felmerülő kamatfizetési kötelezettség mértékét. (Tőketartozásának maximum 70%-áig terjedő megtakarítására kaphat hitelkamat-kedvezményt).
És mindez úgy működik, hogy Ön észre sem veszi: minden hónapban megterheljük az Ön számláját a havi törlesztőrészlet összegével, ahogy azt normál hitelek esetén is történik, minden egyéb a háttérben zajlik. Ön csak a kényelmet, a rugalmasságot és a rövidebb futamidőt tapasztalja.

2010. szeptember 15., szerda
személyi-kölcsön-gyorsan személyi-kölcsön-most-gyorsan
Mire fordíthatja a felvett hitelösszeget?
1. Esküvőre: bérleti díj, étel, ital, ruha, nászút…
2. Ballagásra, diplomaosztóra: családi összejövetel, ajándék…
3. Gyermek születésére: gyermekszoba berendezés, babakocsi, légzésfigyelő, gyerekülés…
4. Ajándékra: karácsony, születésnap…
5. Orvosi kezelésekre: fogorvosi beavatkozás, gyógykezelés, szépészeti műtét…
Mekkora összeget igényelhet?
Családi eseményekre személyi kölcsön gyorsan 300 000 Ft-tól akár 800 000 Ft-ig terjedő hitelösszeget ajánlunk.
Saját erőre nincs szükség, így költségeit akár 100%-ban hitelünkből fedezheti.
Családi kölcsön előnyei:
1. Nem csak a nagyobb költségeket, hanem a sok kis kapcsolódó díjat is fizetheti belőle.
2. Egy összegben hozzájuthat a kért hitelösszeghez, de azt nem kell egy összegben vagy egy helyen elköltenie. Hol lehet gyorsan személyi kölcsönt felvenni ?
A leggyorsabb a Provident, de az a legdrágább is.

2010. szeptember 12., vasárnap
lakáshitel önerő nélkül 2010 ben ?
lakáshitel önerő nélkül 2010 ben ? van ilyen hitellehetőség ?
jelenleg nem sok esély van erre a lakáshitel kombinációra sajnos !
A válság miatt jelentősen megritkult az önerő nélküli lakáshitel ajánlatok száma, de azért nem vészes a helyzet és lehet találni olyan bankokat, akik adnak hitelt pót fedezet nélkül is – és 2010-re valószínűleg sokkal jobb lesz a helyzet. Természetesen az ilyen hitel konstrukciók esetén szükséges a jövedelem, lehetőleg minél magasabb - ugyanis egyes hitel szakértők szerint minimum 200000Ft nettó kereset szükséges ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak a bankok velünk vagy pedig a háztartás bevétele legyen a havi törlesztő részlet kétszerese.
Ha nem rendelkezünk ekkora keresettel akkor még szóba jöhet kezes, de ezzel az a baj, hogy a mai világban nagyon nehéz találni. Pontosan persze nem lehet tudni, hogy mi szükséges a sikeres hitel elbíráláshoz, hiszen minden bank más-más értékelést alkalmaz és azokat titkosan kezeli.
Nem a svájci frank árfolyamváltozása volt az oka ekkora veszteségnek, mivel a futamidő alatt az átlag árfolyamváltozás mindössze 4 százalék volt, 164-ről, 170 forintra nőtt. De jelenleg a chf hitel hozománya a 226ft / frank árfolyam !

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)