2013. július 8., hétfő

Támogatott hitel 2013/2014: támogatott hitelek az útdíjhoz

A kis- és középvállalkozó fuvarozók versenyképességének javítását határozta el a kormány, ezzel kapcsolatban döntött az érintett vállalkozók számára az e-útdíj kifizetésére használható, államilag támogatott forgóeszközhitel-konstrukció kidolgozásáról.
A hitelekért a szakvállalkozások a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő (VF) Zrt.-nél kopogtathatnak július közepétől. A négyszázalékos állami kamattámogatás mellett folyósított hiteleket a fuvarozók kizárólag a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik úthasználatáért július 1-től kilométer alapon felszámított útdíjak kifizetésére fordíthatják. A hitelkonstrukció kedvezményes, mégsem ingyenes: a kamat mértéke a budapesti bankközi kamatláb (BUBOR) felett másfél százalék lesz – azaz mintegy évi hat százalék.
A közúti fuvarozók útdíjköteles járművenként egymillió forint hitelt kérhetnek, egyéves futamidővel. Méghozzá úgy, hogy akár a hitelből is letehetik az éves hitelkeret húsz százalékát kitevő óvadékot. A likviditási nehézségek áthidalásához biztosított keretet a vállalkozások a futamidő letelte után többször meghosszabbíthatják, új hitelszerződéseket azonban csak 2015. július 1-ig köthetnek.
A KAVOSZ VF-nél ígérik: a használatarányos útdíjak bevezetéséhez kapcsolódóan felmerülő költségeiket önállóan finanszírozni nem tudó vállalkozások egyszerű és gyors bírálati eljárás nyomán írhatják majd alá a hitelszerződéseket. A tranzakció során a fuvarozók kezén egyetlen forint sem megy majd át. A már jóváhagyott feltételek szerint, a vállalkozásfejlesztő társaság a vele szerződő kis- és középvállalkozások útdíjszámláit közvetlenül az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-nél fizeti majd.
 A kormány határozata szerint legfeljebb tízmilliárd forint állami kezességvállalás mellett útjára indított KAVOSZ-hitelcsomag az utolsó eleme az elektronikus útdíjak bevezetése kapcsán elfogadott fuvarozói támogatási programnak. A szakmai szervezetekkel aláírt megállapodás alapján a kormány csökkenti a közúti áruszállítással foglalkozó vállalkozások légrugós járműveinek gépjárműadóját, és lehetővé teszi, hogy az elektronikus útdíjakat levonják az iparűzési adóból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése