2010. szeptember 2., csütörtök

Bárlista-törlése

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) a korábbi Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) új elnevezése. A törvény szövegezése szerint a KHR olyan zárt rendszerű adatbázis, amelynek célja a hitelképesség differenciáltabb megítélésének és ezáltal a hitelezésnek szélesebb körű lehetővé tétele, valamint a referenciaadat-szolgáltatók biztonságosabb működése érdekében a hitelezési kockázat csökkentésének elősegítése. A felkerülés esetei
Természetes személy akkor kerülhet fel a listára, ha a hitelszerződésében vállalt kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennáll. Amennyiben a hiteligénylés, szerződési folyamat során az ügyfél valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ, fizetési késedelem nélkül is felkerülhet a listára.
A KHR a természetes személyekre vonatkozó azonosító adatokat az adós tartozásának megszűnését követően legfeljebb öt évig kezelheti azzal, hogy az adós a róla nyilvántartott adatokba való betekintési jogát a vele szerződő bank közvetítésével gyakorolhatja. Ha az adós igényt tart erre az információra, akkor a banknak kötelessége megadni a felvilágosítást.
Van jogorvoslati lehetőség is a bárlista törlése érdekében ! A törlés lehetséges, de a passzív bárlista státusz megmarad akkor is 5 évig, tehát végleges törlés nincs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése